fejléc
generálkivitelezés

nyílás-záró csere gipszkarton szerelés vízvezeték szerelés villanyszerelés

Lakásfelújítás, átépítés előtt, általában az internetet bújuk, végigkérdezzük az ismerősöket, szomszédokat, hátha tudnak szakembert, kivitelezőt. Aztán jöhet az ajánlatkérés, mert egy ajánlat, nem ajánlat, minden szakterületből szükséges legalább három. Minden kivitelezővel külön időpont egyeztetés, a munkás hétköznapokon, esetleg szabadnapkérés a munkahelyről, várakozás, ismerkedés. És még mindig semmi garancia nincs arra, hogy jó szakembert választottunk. Még nehezebb kérdés, hogy ismerjük-e a belsőépítészeti kialakításhoz kapcsolódó technológiai sorrendeket, és a kivitelezők tudnak-e kultúráltan egymás mellett dolgozni, vagy az építés alatt folyamatosan egymásra mutogatnak, és egymásra hárítják a felelősséget a kivitelezési hibákért. Azután meg kell szerveznünk azt is, hogy a kiválasztott szakemberek éppen ráérjenek. Különböző kivitelezőkkel dolgozva könnyen előfordulhat, hogy mire az egyik befejezi a dolgát, addigra a másik már elvállalt egy másik munkát, és ezért várnunk kell rá. Lehet, hogy az egyik kivitelezővel szerencsénk lesz, de a másik csak barbárkodik, ami dupla munkát jelent az elsőnek, és persze plusz költséget generál nekünk. Ha magunk intézzük az építkezés lebonyolítását, készüljünk fel arra, hogy állandóan jelen kell lennünk, naponta ellenőriznünk és egyeztetnünk az ott dolgozókkal. Ha nem így teszünk, előfordulhat, hogy máshol találjuk a gépészeti kiállásokat, esetleg a falakat vagy éppen az ablakokat, mint a terven szerepel, esetleg más kellemetlen meglepetésekben lehet részünk.

Mindezt elkerülheti, ha ingatlanja belsőépítészeti generálkivitelezését ránk bízza!

A tulajdonosi jelenlét persze akkor is kívánatos, ha generálkivitelezőként velünk dolgozik, de a folyamatok mindenképpen leegyszerűsödnek, mert:
- Csak egy árajánlatot kell kérnie a teljes beruházásra.
- Felmérünk mindent, és árajánlatot adunk, nem csak a munkadíjakra, de az anyagszükségletre is, illetve annak várható anyagi vonzatára.
- Nem kell izgulnia a szakkivitelezők időbeosztása miatt sem, hiszen ennek flott megszervezése és lebonyolítása is a mi feladatunk.
- Nem húsz emberrel, csupán eggyel kell állandó kapcsolatot tartania, vele kell elszámolni, rajta kérheti számon, ha valami nem tetszik és a mi kötelességünk kijavíttatni az esetleges hibákat. Egyszóval a gördülékeny minőségi munka a mi felelősségünk.
Vállalási területünk kizárólag Debrecenben és környékén és kizárólag az Akantusz Lakberendezési Stúdió belsőépítészeti tervei alapján!


visszalépés


lábléc